Legyen SZAVA !

Legyen SZAVA !

Csak a Fityisz? Nem, már látszik a vége

Színlelni boldog szereLőt, hazudni boldog Fideszt.

2017. április 06. - Legyen SZAVA

Nem maradt más út a Fidesznek, mint keményvonalassá, szélsőségessé válni. A nevéből is el kellene hagyni a polgári jelzőt, mert  az már sértő a polgárságra nézve.

Vállalhatatlan lett a Fideszhez tartozás. Nem telik el nap, hogy ne lenne hír egy anti-demokratikus hatalmi döntésről vagy a nemzet gázszerelőjének és a nemzet sógorának újabb gazdagodásáról. A sajtó foglyul ejtése, a bíróság lefejezése, az oligarcha rendszer, a korrupciós botrányok és a menekültek kriminalizálása után most az oktatással kerültünk be a nemzetközi híradókba, nem előnyösen. A CEU törvény csak egy a sok olyan intézkedésből, ami jellemzi a NER-t. Ennek lényege a hatalom koncentráció és az ehhez szükséges gazdasági források einstandolása valamint a média uralom. 

A hatalmon lévők már nem képesek demokratikus eszközökkel megtartani pozíciójukat. A jogelvek és vívmányok sutba dobva. A túlkapás már a NER kezdetén megfigyelhető volt, de nem volt ennyire egyértelmű a bosszú jellege. Kezdetben az Alkotmány hatályon kívül helyezése és a választási törvény módosítása történt felhatalmazás nélkül. Nem kell mondani, hogy nem erre szerződtünk 2010-ben és nem erre adott voksot 2014-ben a választásra jogosultak 40 százaléka sem. Semmilyen hagyomány nem jogosítja fel a Fideszt, hogy állampártot hozzon létre, hogy a parlamentet szavazógépként kezelje, a köztársasági elnök a szobatárs legyen, az Alkotmánybíróság és Nemzeti Bank pártkatonákból álljon, Handó Tündézzen, legfőbb ügyészezzen és az MTI pártpropagandát folytasson (a kereskedelmi médiát most nem is említjük).

Ebbe a sorba tartozik a kormányszintű Soros-bérencezés, a kamarák elleni támadás, Uber betiltás vagy most a CEU ellenes fellépés is, és még sorolhatnánk a szabad világ elleni fellépéseket. Mindent orwell-i módon kontrollálni, államosítani, monopolizálni: a politikát, a sajtót, a gazdaságot, most már az oktatást is. A hatalmi rendszer teljes átalakítása a Putyini-Erdogani vonalat követi, tehát várható lenne ennek további szorítása is. A hatalom öncélúvá vált és nem az ország érdekében cselekszik. A polgárság pedig tűri ezt. Meddig bírja a gyomruk a demagógiát

A CEU-val elszámíthatták magukat a fiúk (bácsik). Sokak szerint ez a rendszer addig tart, amíg jönnek a pénzek az EU-ból és elveszthetik a közpénz jellegüket. Amíg a pénztáros/szomszéd/sógor/rokon gazdagodik, épülnek a stadionok és ömlik az aszfalt. Ez 2020-ig jelentené a biztos hatalmat, vagyis inkább 2022-ig, innen a második választásig. Ki kell várnia a polgárságnak a pénzcsapok elzárását? Nem valószínű, mert ez a CEU-s ügy több annál. A diákok mindig kitartanak, a fiatalok a változások mozgatói.

Margaret Thatcher megmondta, hogy a kommunizmus addig tart, amíg végül már nem marad semmi a közvagyonból, amit ellophatnak. Lehet, hogy nem lesz igaza, mert a fiatalok előbb csikarják ki a változást, mint az alvó polgárság, amely csendesen tűri az ipari méretű a pénzmosást és az agymosást. Nemzeti konzultációt, miről? Közben sorban kaszálják el az ország szempontjából fontos népszavazási kérdéseket, ahol megnyilvánulhatna az igazi népakarat. Ennek kérdőívnek már nem dől be senki, csak az elvakultak védik a mundér becsületét. Az oligarchák is külföldön villognak a gazdagságukkal, mert itt már nem mernek. Csak nehogy a nemzeti konzultációból nemzeti konfrontáció legyen. "Bűnösök közt cinkos, aki néma".

A politikai elit azt érte el, hogy már nem lehet vállalni a Fideszhez tartozást. Fityiszt mutat a mérsékelt szavazóinak ideológiából és a népnek a gazdaságban. Kellemetlen ez a mértéktelen hatalom- és pénzéhség, ami miatt elfordulnak a normális emberek és belterjessé, radikálisabbá válik a szavazótábor. Az elvtelenségük hódít és gonoszság van a levegőben. A jó érzésű polgárok kezdenek hangot adni felháborodásuknak, és ez lesz a kulcsa a változásnak: eddig és ne tovább. Nem maradt más út a Fidesznek, mint keményvonalassá, szélsőségessé válni. A nevéből is el kellene hagyni a polgári jelzőt, mert már sértő a polgárságra nézve.

Ahogy a filmben is mondják: "Ideje felébredni".

Legyen Szava!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://legyenszava.blog.hu/api/trackback/id/tr2512403339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása