Legyen SZAVA !

Legyen SZAVA !

"Mintha Sztálin vagy Brezsnyev tért volna vissza. Csak most Magyarországra."

2017. április 27. - Legyen SZAVA
Mintha Sztálin vagy Brezsnyev tért volna vissza. Csak most Magyarországra. Ezek paranoiásak voltak. Nem elég Önnek a többség egy demokráciában, hanem üldöznie kell ezeket. Rájuk mászik, csak mert más a véleményük!

 

img_1325.PNG

"Orbán Miniszterelnök Úr!

Nem tudom, mennyire emlékszik az első alkalomra, amikor találkoztunk egy budapesti hotelben? 1989 decembere volt. Nekem akkor volt találkozóm a régi liberális párttal, az SZDSZ-szel és kérdeztem, hogy Ön miért nincs ebben az anyapártban és Ön akkor elmagyarázta, hogy miért tette. Ez néhány hónappal a Fidesznek az első választásokon való sikeres részvétele előtt történt. Akkoriban Soros György segítette Önt, erre emlékszem.
Az Ön programja akkoriban igen előremutató volt, még progresszívabb, mint az SZDSZ-é, még szociál-liberálisabb. Egy kicsit, mint Emmanuel Macron [mostani francia elnökjelölt] akkoriban, mondhatnám, hogy Ön volt Magyarország Emmanuel Macronja 1989-ben (nevetés). Nem vagyok benne biztos, hogy Emmanuel Macron örülne ennek a párhuzamnak, de nem franciául mondtam, ezért talán nem lesz nagy ügy.
De legyünk őszinték, sok minden változott 1990 óta és 1989 óta, amikor találkoztunk. Ön változott meg. Eldobta demokratikus elveit és ezt ki is mondja: nem egy liberális demokráciát épít, hanem egy "illiberális államot" és a lista mára elég hosszúra nyúlt a tetteivel. A civilek zaklatása, a kritikus média üldözése, falak építése, megkísérelte a halálbüntetést visszaállítani az országában, pedig ezt a nemzetközi egyezmények tiltják.
És most bezárat egy egyetemet. Az én kérdésem, meddig megy el? Mi lesz a következő dolog? Könyveket is fog égetni? A magyar Országház előtti téren, amit Kossuth Lajosról neveztek el? Ez a következő? Kertész könyveit vagy Konrád könyveit? Vagy esetleg az én kedvenc magyar írómnak, Márai Sándornak a könyveit? Márai Sándor egy igazi kozmopolita volt, aki Ön szintén megtámad ebben a pillanatban.
És amikor Önre nézek, látom, hogy büszke magára, hogy a beszédét elmondhatta itt [az Európai Parlamentben], de amit látok, az nem egy büszke konzervatív - mert Ön időközben büszke konzervatívvá vált - hanem a régi kommunisták mai verzióját. Gazdasági protekcionizmus, kiterjedt nacionalizmus, az "illiberális állam" sürgetése és mindenhol ellenséget lát, akik Magyarországot támadják. Ön ellenséget lát az energia szektorban, Ön ellenséget lát a médiában, Ön ellenséget lát a civil szervezetekben és most ellenséget lát az tudományos világban.
Mintha Sztálin vagy Brezsnyev tért volna vissza. Csak most Magyarországra. Ezek paranoiásak voltak. Nem elég Önnek a többség egy demokráciában, hanem üldöznie kell ezeket. Rájuk mászik, csak mert más a véleményük!
Orbán Úr, zárásképpen csak annyit, 2004-ben Magyarország tagjává vált az EU-nak. Ön és elődjei alárták, elfogadták az EU értékeit. És ezeket az elveket, amiket Ön jól ismer, ebben a házban mind a bal, mind a jobboldal tiszteletben tartja.
Ön több esetben megsértette szinte az összes elvet, amiket Timmermans Úr [EB alelnöke] itt korábban fel is sorolt. 
És mégis tagja akar maradni az EU-nak. Nekem több tiszteletem az euroszkeptikusoké, akik legalább őszintén megmondják, hogy nem szeretik az EU-t, nem tetszenek az értékek és kilépnek. Ön akarja az európai pénzeket, az európai támogatásokat, de az európai értékeket nem, az nem Önnek való. Minek nevezi ezt? Nem túl bátor kiállás és nincs párhuzamban az elvek emberével.
Kérdésem Önhöz, nem gondolja, hogy Ideje megint döntést hoznia, mint amikor liberális demokratából nacionalista és konzervatív lett? Nem lenne itt az ideje elgondolkodni a lelke mélyén, hogy szeretne megmaradni az emberek emlékezetében? Mint az, aki megszabadította Magyarországot a kommunizmustól, amit Ön megtett.
Vagy inkább mint a nyílt, európai demokrácia ősellensége?
Ez az a döntés, amit Önnek most meg kell hoznia." (taps)
   
Guy Verhofstadt
Európai Parlamenti képviselő
 
Elhangzott 2017. április 26-án, Orbán Viktor jelenlétében.
img_1329.PNG

 

A bejegyzés trackback címe:

https://legyenszava.blog.hu/api/trackback/id/tr6012457979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pipas 2017.04.28. 13:02:31

@marcogo: "A köldöknézés és a multba merengés (Trianon) nem vezet semmire"

Ha a trianon nem vezet semmire, akkor mi a francért hoztad fel?

alfacharlybravo 2017.04.28. 13:06:48

@ZX: Te sem panaszkodhatsz tökórrú, van interneted számítógéped és terjeszted az ellenséges magyar ellenes propagandát, talán telik kiflire is?

Kármentő 2017.04.28. 13:07:27

Ez kis gesztikuláló fütyi az Eu egyik nagyszerű bohóca.
Nincsen cirkusz bohócok nélkül. Ez köll a demokráciához.

konrada 2017.04.28. 13:17:34

@orient:
Egyetértek.

...de azt nem, miért nekem írtad??;)

konrada 2017.04.28. 13:20:55

@marcogo:
...demokrata az azért talán nem!;))

na4 2017.04.28. 13:22:21

Az ilyen Verhofstadt félék ássák Európa sírját :-((

marcogo 2017.04.28. 13:34:50

@konrada:

van még demokrata akkor? Ki pályázik a cimre? A nacionalista diktátorok? Lukasenko, Putin, Orbán?

egy kis emlékeztetö: monarchia, alkotmányos monarchia, autokrácia, demokrácia.

konrada 2017.04.28. 13:39:44

@marcogo:
Ja értem. Akkor demokraták, mint minden olyan magyarországi párt, amely elismeri a többségi döntés szabadságát.
De ez esetben ez a jelző a természetes működést jelenti, nem pedig az olyan megnevezést, mely azokat illeti, akik lenézik a ezt a többséget, és véleményüket kizárólagosnak tartják....

erkölcsi hulla 2017.04.28. 13:40:26

Kicsit habzó szájú a beszéd, féltem hogy a csávesz szívrohamot kap a végén. (video)

alfacharlybravo 2017.04.28. 13:49:11

@ZX: Mi van? Ifjú Kun Béla Szamuely Kitört belőled az ávós tempó, egyszer már átéltem, de nem hagyom hogy még egyszer megtörténjen egyet mindenképpen viszek magammal közületek az ördöghöz.

ZX 2017.04.28. 13:55:39

@alfacharlybravo: Épp most hagyod, hogy megtörténjen. Nagyon vak faszkalap vagy, ha nem látod, hogy a komcsik hazaáruló viktorral az élen mit csinálnak.

orient 2017.04.28. 14:00:51

@konrada: eztet irtad na: "még nem olvastam arra, miért keres tök ugyanolyan gyárban tök azonos szalagon minimum ugyanakkora teljesítménnyel magyar melós negyedannyit...
Le a kalappal, új szintet léptél!;)"

Csak erre reflekcioztam, hogy a minden ugyan annyi elegge tag fogalom mig a lakhatas amit a koltseg 60-70% -a egy csalad eleteben harmad negyed annyi mint nyugaton addig a berek is ott lesznek. Lehet nem a te velemenyed volt akkor bocs. Mindig kiakaszt amikor emberek egyszerusitve talaljak a tenyeket. En is multinal dolgozom, es sok ismerosom. Altalaban a gaz kulfoldi multiknal dolgozok az egyetlenek aki meg tudnak ma elni az orszagban. Nem a kozalkalmazottak, nem a kozmunkasok, de megcsak nem is a KKV-knal dolgozok akiket lerabolnak a fonokeik pedig rendesen meg tudnak oket fizetni. Foleg iden eleg kemeny jarulek csokkentes volt, nincs mar kifogas miert nem tud bejelenteni rendesen, es az kisebb vallalkozasok is elegge jol mennek mostanaban ez is lathato. Chikannal ertek egyett, a multik helyett mas dolgokkal kene foglalkozni, nem ook okozzak a gazdasag jelenlegi gondjait.

ZX 2017.04.28. 14:01:46

@alfacharlybravo: Anyád!
Mondjuk nem is értem miért csodálkozom? A francia papság és arisztokrácia is a Vendeé legsötétebb parasztjait küldte pont az őket felszabadítani akaró forradalom ellen. Most sincs másképp, és az idióták észre sem veszik.

sinus67 2017.04.28. 14:03:51

@alfacharlybravo: Ki a retkes francot érdekwl a Simor? Ha téged és gazdádat ennyire zavarja feljelentést kell tenni és kész! Jó Polt Péter elvtárs biztos elintézi!

Mellesleg, attól, hogy Te mit írsz Simorról, vagy másról, még áll Matolcsival kapcsolatban, amit én írtam!

Ja?! Hogy volt feljelentés is, de a legfőbb ügyész elvtárs visszabaszta, mint mindent.

marcogo 2017.04.28. 14:15:00

@konrada:

a többségröl:
4 évvel ezelött választás Németországban. Merkel kap 41,5 %-ot, a kis pártok kiesése után ez 48 % a parlamenti ülések szintjén. Kénytelen egy nagykoalicióra lépni a legnagyobb ellenfelével és a kormányon belül állandó kompromisszumokat találni az ellenzékkel.

Mo.-on 3 évvel ezelött Fidesz + a keresztény fügefalevélpárt együtt 44,5 %, a kis pártok kiesése után 46 %. És mi lett belöle? Kétharmad.

ZX 2017.04.28. 14:23:11

@MaxVal BircaMan HJCD: Ahhahaha. Ez egyre jobb. Hova lehet ezt még fokozni? Gyereket nem eszik?

inteligencs elenzeki 2017.04.28. 14:26:48

@marcogo:

"nyuszikám, valahogy be kellene kapcsolódni a nemzetközi keringésbe (piac, oktatás, stb.).
A köldöknézés és a multba merengés (Trianon) nem vezet semmire, a nagymagyarkodás sem."

Nyuszikám, ha már ennél a megszólításnál tartunk. Minket (ha már trianonnál is tartunk) már közel 100 éve bekapcsoltak a nemzetközi keringésbe de rendesen, olyannyira, hogy a magyarság 1/3-a került külföldi továbbképzésre, de rendesen, sőt, ezt az opciót az utódaik is megkapták, egyre jobban megy nekik, némelyikük már magyarul sem tud, köszönhetően az intenzív továbbképzésnek.
Sőt, amennyire én látom, ezt a fajta intenzív továbbképzést a magyarság számára az unió is támogatja.
Olyan hévvel, hogy a Benes dekrétumok felett is szemet húnynak, mint mikor a nagyi szemet húny afelett, ha az unokája nyom egy sallert a szomszéd gyerekének.

inteligencs elenzeki 2017.04.28. 14:32:50

@MaxVal BircaMan HJCD:

Sorost a migrációt támogató hozzáállása miatt is támadja az izraeli jobboldali média, mert a muzulmánosodó európa veszélyeztetheti az itteni zsidó közösséget.

dicey 2017.04.28. 14:36:29

@legyetek5ó6éú2: Hoppá. Lélekszámát tekintve Mo. szerintem a 14. a 28 EU tagállam között. Gazdaságát tekintve pedig a 16. Szóval ez a 7. erős túlzás. A tényeket azért tisztelni kéne.

Le Orme 2 2017.04.28. 14:48:10

Verhofstadt mindig hülye volt, kár rá több szót vesztegetni.

kakukkboy 2017.04.28. 14:54:46

@icipicicsipa:
Téged nem lehet alulmúlni a bányászbéka alá.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 15:01:27

@ZX:

Ezek tények, én szoktam tájékozódni izraeli témákban. Te nem, ezért meg vagy lepődve.

Antiszemita tévhit, hogy minden zsidó imád minden zsidót.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 15:02:35

@csentecsa:

Csak ez 2 külön ügy. Obamát nem szeretik a külpolitikája miatt, de ez nem fájó ügy. Míg ha egy zsidó nem áll ki Izrael mellett, az fájó ügy.

Szélmalomharcos 2017.04.28. 15:04:41

@Pipas:
Egy Pitella nevű trollfigura csinálta a másik nagy mutatványt. Ez egy olasz főszoci, leánykori nevén ősbolsi, még jó hogy nem ő vádolta a komenizmus visszahozatalával Orbánt. Rettentően gyűlöli már sok év óta, talán mert a bolsevik rendszer lerombolóját látja benne

Ezt a Verhoffot egyébként a sajtótájékoztatója legvégén reagálta le Orbán. Ahonnan a fickó jön ott csak megszületni nehéz, fogalma sem lehet mit jelentett a komenizmusban élni

ZX 2017.04.28. 15:05:48

@MaxVal BircaMan HJCD: "én szoktam tájékozódni izraeli témákban"

Hát persze, az orosz hírszerzésnek minden részlet fontos.

ZX 2017.04.28. 15:06:59

@Szélmalomharcos: Mi? Hogy ki rombolja? OV? Hahhahahah. Évek óta szorgalmasan építgeti.

Szélmalomharcos 2017.04.28. 15:09:51

@marcogo:
A jelenlegi Uk kormánypárt meg 24%-kal kormányoz. És ez szerintem még sokkal inkább megfelel a demokratikus modellnek, mint a német nagykoalíció. Azt ugyanis nem lehet leváltani, mert az új kihívók ellen összezárnak

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 15:13:35

@Comte de Gippaud:

Igen. ez is benne van. Az átlag izraeli zsidógyűlölő zsidónak tekinti Sorost.

2017.04.28. 15:19:15

@kakukkboy:
Na barátom, erről beszélek.

Egy gyűlölködő, fröcsögő, okádó felet minek akarnának választani az emberek?
Ez alternatíva?
Kizárt.
Marad minimum a legközelebbi választásokig minden úgy, ahogy eddig is, amíg az ilyen fröcsögő idióták vannak ellenzéki részről.

És nem is szabad gondolkodni, csak tovább hörögni, üvölteni, nácizni stb-stb...
Előre.

Szélmalomharcos 2017.04.28. 15:19:25

@ZX:
Hétköznap a munkahelyén a fasizmust építi, de hétvégén lerohan a telekra a komenizmust építeni

ZX 2017.04.28. 15:21:00

@Szélmalomharcos: Ha tudnád milyen vékony a választóvonal a kettő között...

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 15:30:11

@ZX:

Ha az orosz hírszerző lennék, szerinted írnék olyanokat, amiket írni szoktam? Gondolkodj!

Pipas 2017.04.28. 15:32:40

@Szélmalomharcos: "Ezt a Verhoffot egyébként a sajtótájékoztatója legvégén reagálta le Orbán. Ahonnan a fickó jön ott csak megszületni nehéz, fogalma sem lehet mit jelentett a komenizmusban élni "

Igen, azt is megnéztem. Elég találóan jellemezte, hogy mennyire fogalmatlanok arról, amiről egyébként nagy vehemenciával osztják az észt. És igen, vicces, amikor az egyik a kommunizmus visszahozatalával vádolja, a másikuk meg kommunista. :)

Amiről nem beszélt, mert nem beszélhetett az orbán, hogy a hozzászólók 99%-a még ennyire sem tudta, hogy miről van szó, szóltak nekik, hogy a szabadságért meg eu értékekért kell aggódni. Aztán aggódtak. Be kéne ott is vezetni, hogy ha nem tudsz érdemben hozzászólni a témához, akkor leültetnek. :D

Pipas 2017.04.28. 15:37:46

@Szélmalomharcos: "ashamed to have someone like Pittella"

Ha a youtube-on rákeresel valami angol nyelvű hírre magyarországról vagy orbánról és elolvasod mi van alatta, ezrével találsz ilyen hozzászólásokat. Mindenhonnan, európából, oroszországból, amerikából. Van olyan is, ahol 100% az ilyen hozzászólások aránya. A kedvencem az, amikor amerikaiak emlegetik, hogy ide kellene költözniük meg amikor európaiak akarnák orbánt megválasztani az eu vezetőjének.

szdan 2017.04.28. 15:38:52

Az igen, csontig nyalni verhó-nak, na ehhez azért már kell egy szint... nem kis mélységben.
A csávó konkrétan a totális liberális elhülyülés mintapéldánya - bár migriket érdekes módon ő semm vitt haza egyet sem, legálábbis nem hallani róla.
Ennek ellenére köpködve fröcsköl azokra akik nem kérnek az ő "értékeiből", mint amilyen a terrorizsmus, a tömeges nemi erőszak, machetés támadás és egyéb muszlim kuturális szokások...
A félelmetes az hogy egy ekkora retardált ma az eu élén dirigálhat (ja, és hogy van aki még meg is védi...)

ZX 2017.04.28. 15:39:17

@MaxVal BircaMan HJCD: Mármint a dezinformációkra, hazugságokra, féligazságokra és ferdítésekre gondolsz amiket nap mint nap írsz? Ez a ruszki titkosszolgálat új fegyvere. Lehet nem vagy közvetlen tag, de alaposan a kezükre játszol.

Szélmalomharcos 2017.04.28. 15:52:10

@Pipas:
Ezt a videót az ALDE (Legfelsőbb Libsi Összszovjet Szövetség) oldaláról töltötték ide. Egy komment az eredeti helyről:

'Guy Verhofstadt is a terrible person. He has been brought up as a so called 'liberal', but that's far behind us now. He is an extremely dangerous man, who wants a continental dictatorship which can only lead to misery, poverty and civil war. He comes from a country that doesn't exist, i.e. Belgium, which has been torn for 150 years in civil strife between two diverse cultural entities: Flemings and Walloons. If that's the recipe for success, well, keep that 'success' and bring back the European Free '

Szélmalomharcos 2017.04.28. 15:55:08

@Pipas:
Egyre szánalmasabb a kép az Ejrópa parlamentről, és akkor még mindig nem beszéltünk az Európa tanácsról, ami már a nevében is a szovjet időket idézi

Ejropszkaja Szovjeta

s 2017.04.28. 15:59:25

- Ruszkik haza!
- De hát mi nálatok mindig is otthon voltunk.

ZX 2017.04.28. 16:02:54

@Szélmalomharcos: Szörnyű. Azt se felejtsd el megemlíteni, hogy a képviselők 90%-a szíriuszi gyíkember. És mi ezektől fogadunk el évi több milliárd eurót.

dunántúli gyerek 2017.04.28. 16:03:07

Nem kell fordítás se, ha leveszed a hangot látszik hogy ez a Verhovstadt egy feri típusú elmebeteg, csak feri legalább nem ivott munkaidőben.

dunántúli gyerek 2017.04.28. 16:05:13

@Szélmalomharcos: Az angolok nagyon gyülölik a Verhovstadtot, mert ő a brexites főtárgyaló is. Milyen lehet akkor a többi ha minden fontos kérdésben őt hagyják beszélni? Bár Junker se egy matyóhímzés.

mag8 2017.04.28. 16:15:54

"Mintha Sztálin vagy Brezsnyev tért volna vissza." Nála is csak a bajusz hiányzik, hogy Hitlerre hasonlítson...

macmac 2017.04.28. 16:19:49

@Comte de Gippaud: Tehát a leghelyesebb út, hogy aki hatalmon van az lopjon, építse a saját embereivel a saját gazdaságát, nyúlja le a közpénzeket. Nehogy már az gazdagodjon meg, aki értelmes, aki valami maradandót alkotott, hogyne, gazdagodjon az, aki közel van az éppen hatalmon lévőkhöz. Normálllis?????

teéjesenmindegy 2017.04.28. 16:25:57

@Kommentelő 007:
Na, te is beszélsz jó nagy marhaságokat. Ha ennyire nem értesz valamit, akkor miért szólsz hozzá?
Kezdjük ott, hogy szerintem az állam sehol a világon nem fizet jobban mint a mutik.
Emeljen az állam, mi? Oszt miből is?
"És ne jöjjön senki nekem azzal, hogy nincs pénz, mert ha nem 2-3x szorzóval mennének az állami beruházások akkor lenne."

Ez annyira jó. Persze, háromszorosába kerül minden, mint ... mint a mi? Basszus egy állami beruházás nem egy kiló kenyér, hogy átmész a másik boltba. Egy híd, vasútvonal, metró ára minden egyes esetben eltér, máshogy kell kiszámítani. Mihez képest háromszoros? Ahhoz amit az ujságíró kitalál?
A Dagályhoz speciel hozzávették a jó istent is, csak hogy le lehessen írni naponta, hogy többe kerül.

Na, ez egy óriási baromság.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.04.28. 16:34:06

@ZX:

Liberális betegség az ellentétes véleményt lesöpörni azzal, hogy az hamis. Ennek oka: nem maradtak érvei az agonizáló liberális eszmének.

teéjesenmindegy 2017.04.28. 16:35:44

@Beer Monster: "Én nem hiszem el, hogy a 80 kommentelőből nincs itt senki akik szereti."
Azokat már rég kitiltották. Aztán megunták, hogy a negyvenedik regisztrációt is kitiltották, és inkább ide sem néznek.

ZX 2017.04.28. 16:41:49

@MaxVal BircaMan HJCD: Ahhahahaha. Bagoly mondja verébnek?

Ma Baker 2017.04.28. 16:44:35

Lehet itt sztálinozni, brezsnyevezni, de 1 darab érv nem hangzott el, hogy kategorikusan milyen intézkedéssel mi a baj és miért. Innentől az összes sorosbérenc ballibsi lehúzhatja magát a wc-n.

Borghor · http://promenade.blog.hu 2017.04.28. 17:24:29

@Duplaxiii: Ezekre úgysem kapsz érdemleges választ, esetleg annyit, hogy Soros- bérenc vagy. Oszt jónapot.

sinus67 2017.04.28. 17:33:20

@teéjesenmindegy: "Basszus egy állami beruházás nem egy kiló kenyér, hogy átmész a másik boltba. Egy híd, vasútvonal, metró ára minden egyes esetben eltér, máshogy kell kiszámítani. Mihez képest háromszoros? Ahhoz amit az ujságíró kitalál?"

Nem az újságíró kitalációjához, hanem ahhoz képest, amit a számítások alapján meghatároztak! Mellesleg a háromszoros jelző csak egy szólás a költségek indokolatlan emelkedése miatt.
Tény, hogy szinte az összes állami beruházás költségei változnak felfelé. Az általad említett Dagály is ide tartozik.

epiteszforum.hu/akar-egy-stadion-kesz-a-dagaly-sic-duna-uszoarena

teéjesenmindegy 2017.04.28. 17:52:03

@sinus67:
Pont erre mondtam azt, hogy ezeket a nagy beruházásokat nem lehet összehasonlítani azzal, mint amikor elmész egy zacskó tejért. Belövik az árat egy optimális esetre, aztán ha beüt valami szar, akkor elkezdenek emelkedni a költségek.
Egyébként ezt linkelted: "Fontos kiemelni, hogy Dagály Úszóaréna költségei egy forinttal sem emelkedtek."

De szerintem elbeszélünk egymás mellett. Az egy dolog, hogy nekállnak egy óriási beruházásnak, és menet közben kiderül, hogy drágább lesz. Mert bővítenek, módosítgatnak, előre nem látható problémák merülnek fel.
Az meg egy másik dolog, hogy a demagóg hülye azt írja, hogy "ne jöjjön senki nekem azzal, hogy nincs pénz, mert ha nem 2-3x szorzóval mennének az állami beruházások akkor lenne."
Na, most három dolgot lehetne csinálni. 1. Semmit nem építeni, és akkor nem szállnak el az árak. 2. Felülméretezni a költségeket, hogy mindenképpen beleférjenek. Igaz, akkor azon lehetne siránkozni, hogy miért 10 mrd egy kilométer autópálya 3. Ragaszkodni a költségkerethez, aztán úgy építeni meg, ahogy sikerül. Lehet, hogy 2 hét után szétesik, de nem lépik át a költségeket.

HorseFucker 2017.04.28. 18:19:27

@MaxVal BircaMan HJCD: Itt vagy megint rohadt bolgár állatt, oroszbérenc ruszkigeci ?
Basszógy meg az anyád koporsóján te féreg hazaáruló szarevő patkányféreg !
Ruszkik haza, ruszkik haza !

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2017.04.28. 18:20:12

Eléggé gáz ha ez az utolsó remeny. Egy magából kifordult pojáca a ki ellovi a konyvegetos dumát. Mult századi sot.... mult evezredi lejárt duma.

peterdi 2017.04.28. 18:23:48

Eltüntették a videót? Tegnap láttam, ma már sehol nincs fent :D

sinus67 2017.04.28. 18:41:12

@teéjesenmindegy: Szerintem olvasd el a cikket végig, mert amit Te idézel, az az, amit az átadáskor nyilatkoztak! Lentebb ott van, hogy mennyivel emelkedtek! Ha jól emlékszek pirossal. Ráadásul véges eredményt attól teszi függővé, hogy az index által kikért adatok mit tartalmaznak. Azóta ez, ha minden igaz megtörtént és meg is jelent! Az előzetes harmincakárhány milliárd helyett 55 milliárd lett a végösszeg!

Lehet 2 hét után szétesik! Nem lehet, egy-két esetben biztos! Várkert bazár, Moszkva tér.
Az állami beruházások jelentősen drágábbak, mintha ugyanazt egy magáncég megépítené!
Vajon miért?
Vajon miből lett több vagyona (ingatlan, stb.) Rogánnak, Szíjjártónak, Lázárnak, Orbán apukának?
A másik oldalról gazdagodottakat majd más, felsorolja!

Szélmalomharcos 2017.04.28. 19:56:53

@dunántúli gyerek:
Verhoff ráküldése az angolokra a bosszúhadjárat része lehet. Azt a hisztériától túlcsorduló stílust amit a faszi képvisel, az angolok még jobban utálják mint máshol

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.04.28. 20:03:08

Sok eve meg azt hittem, hogy az EU parlament egy komoly hely, ahova kizarolag az orszagok legkivalobb emberei kerulnek. De az ilyen Guy Verhofstadt fele kepviselok azt mutatjak, hogy sokszor, csak nemzetkozi politika szemetesladanak, hasznaljak ahova az otthon hasznalhatatlan hulladekot dobjak ki.
Ez bizonyitja az is, hogy kepviselok harmada Soros Gyorgynek dolgozik.

sinus67 2017.04.28. 20:33:46

@Ma Baker: El kellen olvasni az erről szóló (nem a fröcsögő) kommenteket, cikkeket! Meg kellene hallgatni, vagy megérteni, hogy miről beszélnek pl. egyetemi vezetők (fideszesek is), saját párt csoporrulásukba tartozó EP képviselők! Mind elmondták, leírták kategórikusan, hogy konkrétan, melyik intézkedéssel mi a baj!
Persze csak akkor érti, vagy hallja meg az ember ezeket, ha akarja! Ha nem akarja megérteni, akkor pont ilyeneket ír, mint Te!

sinus67 2017.04.28. 20:41:01

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: Nahát! Ebben teljesen egyet értünk!
Azért azt megkérdezném, hogy ha harmada Soros-bérenc, akkor a maradék kétharmad kié? Mert ennyien egyként szavazni nem azt mutatja, hogy mind a saját nemzetállami érdekeit képviseli.
Ráadásul a maradék kétharmad hulladékkal együtt szavaznak a fidesz által delegáltak hulladékok is! Mégis itthon ellene beszél annak, amit megszavazott!

kvadrillio 2017.04.28. 21:24:39

....ezek ellen kell tűűűűűntetni, nem a ceu ellen !!!!!

teéjesenmindegy 2017.04.28. 21:41:56

@kvadrillio: Oszt a szemgolyóval mégis mit csinálnak a csúnya szervkereskedők?

Skankhunt42 2017.04.28. 21:46:50

@ZX: bár a történelem szerint a kényszersorozás miatt lázadtak fel, de ez téged ne zavarjon

Skankhunt42 2017.04.28. 21:48:22

@marcogo: te valami új hülyegyerek vagy? kik nyerték a választási körzeteket?

Le Orme 2017.04.28. 21:55:31

@sinus67: Idézz egyetlen épkézláb érvet, amely a CEU mellett szól. Nem tudsz, csak fröcsögés folyik.

s 2017.04.28. 22:04:33

@peterdi: Lényegében felmosták vele a parkettát. Itthon majd biztos másképp meséli az együgyű földműveseknek.

s 2017.04.28. 22:09:14

@teéjesenmindegy: Belepróbálják a matolcsy gyerekbe. Eddig úgy néz ki egyik sem felelt meg.

morph on deer 2017.04.28. 22:09:42

@teéjesenmindegy:
"Persze, háromszorosába kerül minden, mint ... mint a mi? "

Mint az eredetileg kiszámított, kikalkulát költségvetés szerinti bekerülési összeg.
Ami már a kivitelezési ajánlatok összegét is tartalmazza.
Normális helyeken szerződésben rögzítik, hogy milyen méretű eltérés kár szertődésbontással, szankciókkal, stb.
Ha ez 10-15%, akkor senki nem csinál nagyobb felhajtást, a 30% a 'még belefér, ha muszáj' eset.
200-300% azt jelenti, hogy aki a költségvetést készítette az tökhülye, a megrendelő a legbénább balek, vagy -alternatívaként - szétlopják a magas eget is a kifizetési oldalon.
Ez már messze nem a "kenőpéz" kategória, hanem nehézsúlyú csalás/sikkasztás/lopás/stb.

A jó hír az, hogy mivel újabb, hatalmas összegű beruházásokra készülnek! A mégjobb hír, hogy legalább újra átrendeződik a 100 leggazdagabb névsor első fele..!

teéjesenmindegy 2017.04.28. 22:13:56

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: "ok eve meg azt hittem, hogy az EU parlament egy komoly hely, ahova kizarolag az orszagok legkivalobb emberei kerulnek. " :D::D::D
Aztán miért hitted azt? Ki támasztotta alá az elméletedet? Dajcstomi, vagy Kovács szexmachine László? Esetleg Balóné? A francba hogy hívták ... valamilyen Krisztina.

Le Orme 2 2017.04.28. 22:47:54

@morph on deer: Nem kerül háromszorosába. Tételes kimutatás nélkül ez a "háromszorosába kerül" megmosolyogtató, hazug és érvek hiányát tükröző.

BiG74 Bodri 2017.04.28. 23:23:23

@morph on deer:
Ha egy százmilliós beruházást kilencvenre hoztam ki azonos műszaki tartalommal, az komoly elismerést vont maga után. Ha száztízre, elfogadták, de valahogy hideg lett a levegő körülöttem. Lehet be kellenr jutnom valahogy a fityiszes körökbe, ott olyan baráti a beruházás kivitelezés.

teéjesenmindegy 2017.04.28. 23:26:22

@BiG74 Bodri:
Persze. Gondolom autópályát építettél meg metrókat fúrkáltál.

BiG74 Bodri 2017.04.29. 00:47:16

@teéjesenmindegy:
Magáncégnek dolgoztam, nem állami csecsen lógtunk.

Le Orme 2 2017.04.29. 01:04:45

Verhofstad Pol Pothoz hasonló, de Pol Pot hozzá képest demokrata volt.

Lajos Csánó 2017.04.29. 01:59:08

@Mikhail Ignacijev: Akkor ,ha te így gondolod,kérdésem Orbán minek ment oda?!

gmihaly621 2017.04.29. 08:50:48

Ez a fa(...)fej, popsikobak, nyugat-mucsai, mitugrász, terroristafészek-fővárosú országlakos, ordító egér csak ne pofázzon ! Nem ő élt a "keleti blokk" egyik országában az elvtársvilág idején, halvány lila segédfogalma sincs az akkori történésekről,csak dobálózik a szavakkal, nevekkel. Ezek a nyugat-mucsai balosok csak ne elvtárskodjanak - utólag.

marcogo 2017.04.29. 09:05:23

@Skankhunt42:

remélem nem vagyok hülyegyerek. Két diplomával, 30 éve élek Németországban, a hivatásomban a szakma szavazása alapján (best doctors) 20 éve a legjobbak között.

Véleményem szerint 1 szavazat = 1 szavazat. Akár okos vagy buta, fehér vagy szines, öreg vagy fiatal. Függetletlenül attól, hogy egyes országokban pld. Görögország, a legerösebb párt bonust kap.

A tegezödést hagyjuk. Most maga is bemutkozhat.

marcogo 2017.04.29. 09:16:31

@Szélmalomharcos:

mivel 30 éve itt élek, tudom hogy utálják egymást és minden kedvesebb nekik, mint egy nagykoalició. De ha nem jön össze más a választáson (mert itt 1 szavazó = 1 szavazó) akkor kénytelenek egymással kijöinni és valahogy átvészelni, (uriember módra) a következö 4 évewt.
Pld. Fidesz - MSZP koalició, homo sapiens módjára.

Szélmalomharcos 2017.04.29. 10:22:30

@marcogo:
Ez az arányos választási rendszer csapdája. Plusz a "nazi-corner" csapdája, ami miatt nem kapaszkodhat fel még egy mérsékelten nacionalista párt sem. Szerintem totál kiúttalanság a német politikai elit Merkellel és a szivacsos agyú Schultzzal

Skankhunt42 2017.04.30. 19:57:12

@marcogo: nekem 3 csillió diplomám van, a hét egyik részét ámerikában töltöm a másikat izraelben. van 16 nyelvvizsgám és 4 doktori címem 41 éve. és bár a neten mindenki azt mond magáról amit akar, sokat elárul, h a kérdésemre nem kaptam választ.

marcogo 2017.05.02. 09:50:57

@Skankhunt42:

megválaszoltam. Csak olvasni kell. A választási körzeteknek nincs jelentösége a parlamenti többséget illetöen, csak közigazgatási szerepe van.
A reflexió többi része a kommentelöt disz(kvalifikálja). De hát ez a feladat, nem egyszerü kenyérkeresés. Gyomor kell hozzá meg bohócsapka.

marcogo 2017.05.02. 09:58:02

@Szélmalomharcos:
Ezzel a válaszási rendszerrel eddig elég jól megoldották a gazdaságukat, Europa és Mo- támogatását.
És ez a lényeg, nem a höbörgés.
Pedig lent voltak a padlón. Tudom, Marshall segély stb. De megfogták a munka végét évtizedeken keresztül és nem óbégattak.
Nacionalista párt pedig itt is van, nem is egy, olvassa el a hireket. Csak a többiek nem lépnek velük koalicióra, de hát ez minden párt saját döntése.
Mindenhol vannak szivacsos agyu politikusok, hadd ne soroljam a Mo. állapotokat.

Skankhunt42 2017.05.02. 10:58:48

@marcogo: meg kéne tanulni írni, meg a zárójeleket helyesen használni ha már próbálunk valami értelmiségfélét játszani

histar007 2017.05.02. 16:16:45

Guy szerint az már eleve nagy probléma, ha valaki nem annyiar liberális mint ő. Talán ez a legnagyobb probléma. Innen kezdve pedig pusztán ideológiai lesz a vita amit vele lehet folytatni.
Liberálisnak lenni lehetőség, hogy megítéljen bárkit . Aki pedig nem szimpatikus arra rá lehet sütni, hogy a demokrácia ellensége így pedig simán kirekeszthető (ez ellen szokás egy rendes liberálisnak körömszakadtig küzdeni.
A demokrácia a többség uralma. A kisebbség uralma a diktatúra. A többséget pedig jelenleg Orbán Viktor bírja. A képviseti demokrácia lényege, hogy 4 évente rendeznek választást, így a következő választásig ez a többség fenn is marad. Ráadásul ez a második ciklus, vagyis egyszer már újraválaszották, így még csak azt se lehet mondani, hogy nem erről volt szó anno.
Verhofstadt úr csak egyszer állt volna ki az erdélyi magyarok érdekei mellett, amikor az ő iskoláikat zárták be, amikor az anyanyelvhasználatukat korlátozták. Akkor csönd volt. Akkor szóljon értük is, vagy kussoljon most is.
A Közép-európai egyetemet pedig aligha fenyegeti bármi. Persze lehet, hogy az ott tanítóknak kell majd magyar munkavállalási engedély és néhány szakot akkreditálni kell majd. Tudom-tudom, sok papírmunka és a béreket terhelő adók.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.02. 16:32:22

@histar007:

Miért is olyan felháborító elvárás, hogy külföldi csak munkavállalási engedéllyel dolgozhasson Magyarországon?

s 2017.05.02. 17:07:30

@MaxVal BircaMan HJCD: A kurva tripperes ribanc anyád a makákó. Meg te.

Itt van, nesze:

index.hu/belfold/2017/05/02/orbanek_mar_nem_zarjak_ki_a_ceu-torveny_modositasat/

Mifelénk ezt úgy mondják, hogy szarfaszú. Tudod, aki ugat, de ha kihívják a kocsma elé, akkor inkább nem megy. Puhapöcs. Egy szar tróger alak. Gyáva fos. Hogyan mondjam, hogy te is megértsed?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.02. 18:30:22

@s:

"Mifelénk ezt úgy mondják, hogy szarfaszú."

Na igen, a kocsma tájékán, ahol te laksz.

Kultúrhelyeken ezt úgy hívják, hogy konszenzuskészség vagy kompromisszumkészség. Számodra idegen szó, a kulturált és demokratikus politizálás egyik összetevője. Azt jelenti, hogy nem viszem keresztül az akaratomat minden áron, hanem megegyezésre, kompromisszumra törekszem.

Szélmalomharcos 2017.05.02. 21:27:10

@marcogo:
Erős csúsztatás a német gazdaság állapotát a politikára visszavezetni. Hitler alatt éppúgy virágzott a gazdaság, mint Merkel alatt, és ha más lenne akkor is virágozna. Nem is ez a baj, egyikükkel sem. Végeredményben mindketten ártottak Európának, mindegyik a maga szeszélyeivel, és nincs lehetőség megfelelő kontroll alá vonni őket a német mentalitás miatt

Ez lenne a minta számunkra, a német Führerprinzip? Ugyanmár

s 2017.05.03. 14:20:42

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jobban tette volna, ha bele sem kezd. Egy értelmetlen kötekedés volt ez, mindenféle haszon nélkül és rengeteg potenciális károkozással. Ha sikerül keresztülvinnie ezt az ostobaságot, az Magyarországnak, a tudományos életnek jelentett volna hatalmas hátrányt, ha pedig arra kényszerül, hogy feladja az eredeti elképzelését, az neki és kormányának okoz presztízsveszteséget. Tudom persze azt, hogy a fidesz hívek úgy kalkulálnak, hogy orbánnak semmi nem árthat, mert mindenből jól jön ki, de ez tévedés. Számold össze, mi minden nem sikerült eddig: net-adó, migránsok elleni népszavazás és parlamenti szavazás, olimpia-ügy népszavazás és visszatáncolás, ceu ledarálása, kötelezettségszegési eljárás hegyek, stb. Ezek erodálják orbán glóriáját. Már nem olyan a srác, mint amikor gyurcsány ellen ment 2010-ben, mert az annyira szar volt, hogy bármilyen szar utána dobostortának látszott. Eltelt hét év. Az eeemmúúúttthhhéééétééév sokat levon a gyerek pontszámából. Érzi ezt ő maga is, ezért csapkod olyan kétségbeesetten össze-vissza, mint a fuldokló. Minden szarba belekap, hátha abból lesz valami siker, de csak nem lesz. Mert a lényeggel nem törődik. Elárulom, mi a lényeg. MAGYARORSZÁG.

s 2017.05.03. 14:22:44

@MaxVal BircaMan HJCD: A kurva ribanc tripperes fogatlan folyós picsájú anyád a makákó.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.03. 15:03:19

@s:

Egyetértek, óriási hiba volt Orbán részéről belekezdeni ebbe a CEU-dologba.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.03. 15:11:21

@s:

Felteszlek a Likvidációs Listámra, kismajmom... én szóltam...

s 2017.05.03. 15:35:53

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Örülök, hogy ezt egyformán látjuk.

s 2017.05.03. 15:36:39

@MaxVal BircaMan HJCD: Aztán ki a fasz érdekel a te szaros listád, buzigyerek?
süti beállítások módosítása