A minap megírta az újság, kik fogják felépíteni a Népstadiont (persze futópálya nélkül). Hát csodák csodája, a derék Tiborczunk, Lőrinc valamint a saját lábon álló családi barátok erősen képviselve vannak a kedvezményezettek között. A WHB és a Szíjj László-féle Duna Aszfalt cégek kapták a nagy falatot.
"De Isten látja fenn
Az égben szívemet,
A lelkiösmeret
Nem vitt rá engemet!"
[hogy rátegyem kezemet]
Így szól az opera szövege (Bánk bán), ami egy fiktív jelenetet dolgoz fel. Tiborc éhezik, de nem viszi rá a lélek, hogy lopjon a teli asztalról, amikor találkozik hadurával, Bánkkal. Szép mese. Mi nem reménykedhetünk ilyen erkölcsi tartásban, amikor a kivitelező apósa a megrendelés előtt hirtelen megszorozta kettővel az egyébként is kétszeres megrendelési összeget és lecsökkenette az építmény magasságát. Némi önmérséklet nem ártana, hiszen "derék Tiborcunk" már nem éhezik, de a nép sok helyen igen. Hol van már "ne mi nyerjük a legtöbbet" jelmondata?
Az eddigi magyar stadionok bekerülési költségéről már írtunk egy bejegyzést, vagyis hogy 65 ezer szék létrehozása 45 milliárd közpénzbe került, akkor 67 ezer szék létrehozása (ráadásul egy helyen) miért kerül 190 milliárdba? A foci EB itt játszandó 3 meccse nem indokolja ezt a beruházást, akkor vélhetően a magyar foci miatt hozzák a hadurak ezt az áldozatot.
Mindegy is, hogy bebizonyítjuk a túlszámlázást, a Fradi és egyéb magyar stadionok költségeit hasonlítjuk a Népstadionhoz, mindenre van magyarázkodás (hogy az azeri stadion így, meg az új Wembley úgy). Az összeg nagysága megérne egy népszavazást, ez komoly mennyiségű adópénz. Arról is szólt a cikk, hogy ennyi pénzért miért nincs benne legalább egy futópálya, bringapálya vagy egyéb multisport lehetőség? Megjött a válasz gyorsan az agytröszttől: a magyar kormány felépíti az olimpiára tervezett összes létesítményt, külön pálya mindennek. Mert szükség van rá, mert kell nekünk, mert jól megy nekünk (és hogy mozduljon a közpénz). Erre már nincs mit mondani, a "szó bennszakad, hang fennakad. Lehelet megszegik...".
Csak a Népstadion árából rendbe lehetne tenni a komplett oktatást, vagy jelentős javulást lehetne elérni az országos egészségügyi ellátásban. Ehhez még hozzádobnak néhány "olimpiai" stadiont, hogy legyen munkája szegény építő cégeknek. Igazi felelős gondolkodás, az adópénzek gondos kezelése ártunk és ormányunk részéről. És akkor ott van még a Szivek Norbert által vezett Kincstári Vagyonkezelő, aminek ékköveit elkezdték "privatizálni" (OGYI a Bazilikánál) vagy éppen álfelújítani (pl. az Andrássy úton az másfél éve felállványozott állami bérház, amin a világ legdrágább ponyváját időnként elfújja a szél). Valamelyik következő blogbejegyzésben teszünk egy kórházi sétát, hogy összevethessük az állapotukat a stadionokéval. Ami érthetelen, hogy a kórházépítésen is lehetne "elveszteni a közpénz jelleget", azt miért nem komálják?
Bekerülhetne már egy orvos a családba, hogy elkezdje nyomni ezt a vonalat is, hogy aztán Tiborczék ott is jól közbeszerezhessenek és ne legyen okuk panaszra. De legalább - mellékesen - javulna a gyógyellátás. Kedves nagybetűs POLGÁRSÁG! Ha nem emeljük fel a szavunkat mindez ellen, akkor nem marad más, mint a siránkozás, az még ingyen van.
Legyen Szava!