Semjén Zsolt belengette, hogy brutális lesz a választási kampány, ami során Ő eksztatikus állapotba fog kerülni a hatalom megszerzésének lehetőségétől. Ezen túlmenően kiosztotta az ellenzéket, akiknek szerinte nincs életképes programjuk. Program. Ezt a szót használta.
Na mármost: a KDNP-nek van-e programja egyátalán? Nemhogy életképes programja van-e, hanem, hogy mi is a programja? Ha az, hogy a papokon és lelkészeken keresztül befolyásolják a választópolgárokat, akkor ez nem lehet program, mert ez alkotmányellenes (már ha lenne Alkotmány). Ez ütközhet az állam és egyház szétválasztásának elvébe és ellentétes lehet a vallásszabadság elvével is. Tehát ez nem lehet program. Partnerüknek, a Fidesznek sincs programja, még büszkék is rá. 2014-ben a választási programjuk az volt, hogy folytatjuk (vagyis Tovább a Lenini úton - szabad fordításban).
Ha az Semjénék programja, hogy menetelnek a Fidesz árnyékában és próbálnak parlamenti és leeső kormányzati pozíciókat megszerezni, akkor ez szintén nem program, hanem stratégia.
Azt is belengette, hogy a kampányuk az ország védelmét fogja jelenteni, bármit is jelent ez. Vélhetően ez a menekültek támadása elleni védelmet akarja jelenteni. Nem mennénk bele, hogy nincs ilyen Magyarország elleni támadás, és senki nem akar ebben országban menekültként letelepedni, csak továbblibbenni egy boldogabb világ felé. Az EU meg KDNP-t annyira sem érdekli, hogy az alapelveit betartsa: a védelem a KDNP értelmezésében csak valamilyen keresztes háború lehet, ami emberi jogi egyezményekbe és alapokmányokba ütközik Tehát, még mindig nem tudjuk, mi a KDNP programja hanem, csak hogy erről fog szólni a kampányuk (mármint a Fideszé).
Összefoglalva: a KDNP-s Semjén Zsolt csúsztat (nem mond igazat) a program, a stratégia és a kampány triásza kapcsán és belerúg a bajban levőkbe. Vagyis, folytatja az eddigieket. Hol van itt a hűség a valósághoz? Hol van itt a keresztényi magatartás? Sehol: a programjuk - némi képzavarral - Tovább a Lenin úton...
Legyen SZAVA !