A nyugathoz tartozni-vágyásunk nem a közös értékeken alapul, hanem csak anyagi irigységen. Így az EU tagságunk is csak arról szól, hogy folyjon onnan idefelé a pénz, tartson el a gazdag nyugati nagybácsi minket, és mi sértődötten elvesszük.
Volt egyszer egy nagyon lelkes EU belépésünket támogató Orbán Viktor, aki viszont azon sértődött meg, hogy a belépés időpontjában nem ő lehetett miniszterelnökünk és nem úgy tűnt, mintha ő vinné be országunkat a közösségbe. Ezenfelül nem is értette igazán, hogy mit is jelent az EU tagjának lenni. Annak a történelmi traumánknak, hogy mindig a nyugatért vívtunk történelmi harcainkat, de végül alulmaradtunk és nem igazán tartozhattunk oda, a belépésünk az EU-ba véget vetett, végre oda tartozunk, ahova mindig is tartozni akartunk, a nyugati közösségbe, megérkeztünk, felvettek minket a Klub-ba. Részesei lettünk egy közös gondolkodású értékrendnek, melynek a szociális piacgazdaság, az emberi- és szabadságjogok mindeneken felül állása, a jogállam szentsége, a kulturális többszínűsége és a sajtó teljes mértékű kontroll-funkciója az alappillérei.
Csatlakoztunk egy a szabadságon alapuló értékrendhez, melyhez mint a keleti blokk államai egyikeként nem vagyunk hozzászokva. Egy értékrendhez, amit nem a vezérszellem hajt, hanem a polgári önálló felelősség. Igen, ez egy idegen értékrend számunkra, de mégis ennek akartunk évszázadokon keresztül része lenni, ezért harcoltunk és most aláírtuk ennek a klubnak az alapszabályait, hogy önkéntesen, szabad akaratunk alapján tagja lehessünk. De Orbán Viktor nem értette és mai napig se érti, miről van szó. Így történhetett aztán az is, hogy pont akkor mikor Magyarország volt turnus-szerűen az EU elnöke, ő elkezdett olyan intézkedéseket itthon (a sajtószabadság korlátozása, a nyugdíjpéntár-pénzek ellopása, visszamenőleges hatályú törvényhozás), melyek mind az EU alapszabályainak, mind a közös értékrendnek súlyosan ellentmondtak, és ez pont olykor, amikor mindenki ránk figyelt. Butábban ezt nem lehetett volna csinálni.
Kaptunk is rögtön intelmet, de annak ellenére (vagy épp amiatt?) Miniszterelnökünk folytatta ellenállását, illetve elkezdődött egy valódi harc az EU ellen. Brüsszel beszólt nekünk, mostantól tehát mi szólunk be nekik, dacból. Nekik? Kinek? Ki, vagy mi is ez a Brüsszel? Itt is óriási tévedésben van Viktorunk.
Nincs Brüsszel, nincs ki ellen fellépni, nincs kinek üzenni. Mi vagyunk Brüsszel! Nem a központi EU Bizottság dönt az EU ügyekben, hanem a tagállamok tanácsa a tagországok vezetői által. Nem Juncker dönt, hanem Orbán, Merkel, Fico meg a többiek együtt. Ott vagyunk, van szavunk, együtt döntünk és nem a fejünk felett döntenek. Ezt végre tudomásul kéne venni. Csakhogy ezzel egy baj van: ezek a döntések demokratikusak. Van, akinek más a véleménye és ezt szabadon ki is nyilváníthatja mindenki. Így előfordulhat, hogy alulmaradunk saját véleményünkkel egyes kérdésekben. Nehéz ezt megérteni valakinek, aki a kommunizmusban szocializálódott, aki csak arra törekszik, hogy ne legyen ellenfele, hogy csak az ő saját értékrendje legyen érvényes, akinek minden más véleménynyilvánítás az árulással azonos.
Az ilyen fajta tendenciák az egész volt keleti blokk térségén megfigyelhetőek. Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, meg a közösségen kívül főként Oroszországban, és persze Törökországban. Ez a menekültkérdésben is nyilvánvalóan látható. Minket és ezeket az országokat nem ugyanaz az értékrend vezényel, mint nyugatot. Lemaradtunk, agymosottak lettünk, nem vagyunk érettek az önmagáért felelős demokráciához? A nyugathoz tartozni-vágyás nem a közös értékeken alapul, hanem csak anyagi irigységen. Így az EU tagságunk is csak arról szól, hogy folyjon onnan idefelé a pénz, tartson el a gazdag nyugati nagybácsi minket, és mi sértődötten elvesszük. Semmi nem változott, lelkileg maradtunk egy keleti blokk-ban, ahogy voltunk a szocialista idők alatt. Közelebb állunk a volt uralkodóinkhoz, mint a szabadsághoz. Nem nőttünk fel, nem lettünk öngondoskodó, felelős polgárok (tisztelet a kivételnek).
Minek hivatkozunk folyton a nagy de végül vesztes szabadságharcosainkra, ha most, hogy végre egyszer befogadtak, nyertünk, de mégse élünk az elnyert szabadságunkkal? Szomorú tény, de egy koldus, ingyenélő, igénytelen, xenophób, rabszolga nép maradtunk, aki sorsát inkább másra bízza, mint a saját tehetőségére. Nincs sok közünk Európához. Változhat ez?
Igen, változhat, de ehhez a fejekben végre meg kéne történnie az új kódolásnak. Meg kell történni a fejekben az igazi rendszerváltásnak. Meg kell értetni az emberekkel, hogy nem mástól függnek, hogy a saját sorsuk urai, hogy minden változás csak rajtuk múlik, nincsenek kiszolgáltatva másnak akaratának, hogy nincs vezér, aki megvédi, se osztogató gazdag földesúr vagy külföldi nagybácsi (az adományok elfogynak). Nehéz és hosszú folyamat ez, de nincs más kiút. Amíg ez nem történik meg, hiába választ ez a nép bárkit az ál-demokráciánkban 4 évre újra „uralkodójának“, nem lesz igazi változás. Mert nem uralkodót kell választani, hanem számon kérhető szolgát, egy szürke adminisztrátort, aki megteremti azt a környezetet, melyben önállóan és felelősen boldogulhat, gazdagodhat mindenki, aki saját kezébe veszi ügyeit, aki kiáll a jogaiért, aki nem tűri tovább, hogy nyomorba taszítják, hogy adópénzből az agyát mossák, aki büszke polgárává válik az országnak, akinek van szava és ki is nyilvánítja.
Legyen Szava, mert az Ön szava számít!