Legyen SZAVA !

Legyen SZAVA !

Merre van Európa?

Európa nem a pénzt jelenti, hanem egy értékrendet

2017. május 09. - Legyen SZAVA

A nyugathoz tartozni-vágyásunk nem a közös értékeken alapul, hanem csak anyagi irigységen. Így az EU tagságunk is csak arról szól, hogy folyjon onnan idefelé a pénz, tartson el a gazdag nyugati nagybácsi minket, és mi sértődötten elvesszük.

Volt egyszer egy nagyon lelkes EU belépésünket támogató Orbán Viktor, aki viszont azon sértődött meg, hogy a belépés időpontjában nem ő lehetett miniszterelnökünk és nem úgy tűnt, mintha ő vinné be országunkat a közösségbe. Ezenfelül nem is értette igazán, hogy mit is jelent az EU tagjának lenni. Annak a történelmi traumánknak, hogy mindig a nyugatért vívtunk történelmi harcainkat, de végül alulmaradtunk és nem igazán tartozhattunk oda, a belépésünk az EU-ba véget vetett, végre oda tartozunk, ahova mindig is tartozni akartunk, a nyugati közösségbe, megérkeztünk, felvettek minket a Klub-ba. Részesei lettünk egy közös gondolkodású értékrendnek, melynek a szociális piacgazdaság, az emberi- és szabadságjogok mindeneken felül állása, a jogállam szentsége, a kulturális többszínűsége és a sajtó teljes mértékű kontroll-funkciója az alappillérei.

Csatlakoztunk egy a szabadságon alapuló értékrendhez, melyhez mint a keleti blokk államai egyikeként nem vagyunk hozzászokva. Egy értékrendhez, amit nem a vezérszellem hajt, hanem a polgári önálló felelősség. Igen, ez egy idegen értékrend számunkra, de mégis ennek akartunk évszázadokon keresztül része lenni, ezért harcoltunk és most aláírtuk ennek a klubnak az alapszabályait, hogy önkéntesen, szabad akaratunk alapján tagja lehessünk. De Orbán Viktor nem értette és mai napig se érti, miről van szó. Így történhetett aztán az is, hogy pont akkor mikor Magyarország volt turnus-szerűen az EU elnöke, ő  elkezdett olyan intézkedéseket itthon (a sajtószabadság korlátozása, a nyugdíjpéntár-pénzek ellopása,  visszamenőleges hatályú törvényhozás), melyek mind az EU alapszabályainak, mind a közös értékrendnek súlyosan ellentmondtak, és ez pont olykor, amikor mindenki ránk figyelt. Butábban ezt nem lehetett volna csinálni.

Kaptunk is rögtön intelmet, de annak ellenére (vagy épp amiatt?) Miniszterelnökünk folytatta ellenállását, illetve elkezdődött egy valódi harc az EU ellen. Brüsszel beszólt nekünk, mostantól tehát mi szólunk be nekik, dacból. Nekik? Kinek? Ki, vagy mi is ez a Brüsszel? Itt is óriási tévedésben van Viktorunk.

Nincs Brüsszel, nincs ki ellen fellépni, nincs kinek üzenni. Mi vagyunk Brüsszel! Nem a központi EU Bizottság dönt az EU ügyekben, hanem a tagállamok tanácsa a tagországok vezetői által. Nem Juncker dönt, hanem Orbán, Merkel, Fico meg a többiek együtt. Ott vagyunk, van szavunk, együtt döntünk és nem a fejünk felett döntenek. Ezt végre tudomásul kéne venni. Csakhogy ezzel egy baj van: ezek a döntések demokratikusak. Van, akinek más a véleménye és ezt szabadon ki is nyilváníthatja mindenki. Így előfordulhat, hogy alulmaradunk saját véleményünkkel egyes kérdésekben. Nehéz ezt megérteni valakinek, aki a kommunizmusban szocializálódott, aki csak arra törekszik, hogy ne legyen ellenfele, hogy csak az ő saját értékrendje legyen érvényes, akinek minden más véleménynyilvánítás az árulással azonos.

Az ilyen fajta tendenciák az egész volt keleti blokk térségén megfigyelhetőek. Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, meg a közösségen kívül főként Oroszországban, és persze Törökországban. Ez a menekültkérdésben is nyilvánvalóan látható. Minket és ezeket az országokat nem ugyanaz az értékrend vezényel, mint nyugatot. Lemaradtunk, agymosottak lettünk, nem vagyunk érettek az önmagáért felelős demokráciához? A nyugathoz tartozni-vágyás nem a közös értékeken alapul, hanem csak anyagi irigységen. Így az EU tagságunk is csak arról szól, hogy folyjon onnan idefelé a pénz, tartson el a gazdag nyugati nagybácsi minket, és mi sértődötten elvesszük. Semmi nem változott, lelkileg maradtunk egy keleti blokk-ban, ahogy voltunk a szocialista idők alatt. Közelebb állunk a volt uralkodóinkhoz, mint a szabadsághoz. Nem nőttünk fel, nem lettünk öngondoskodó, felelős polgárok (tisztelet a kivételnek).

eu_a_brexit_utan.jpg
Minek hivatkozunk folyton a nagy de végül vesztes szabadságharcosainkra, ha most, hogy végre egyszer befogadtak, nyertünk, de mégse élünk az elnyert szabadságunkkal? Szomorú tény, de egy koldus, ingyenélő, igénytelen, xenophób, rabszolga nép maradtunk, aki sorsát inkább másra bízza, mint a saját tehetőségére. Nincs sok közünk Európához. Változhat ez?

Igen, változhat, de ehhez a fejekben végre meg kéne történnie az új kódolásnak. Meg kell történni a fejekben az igazi rendszerváltásnak. Meg kell értetni az emberekkel, hogy nem mástól függnek, hogy a saját sorsuk urai, hogy minden változás csak rajtuk múlik, nincsenek kiszolgáltatva másnak akaratának, hogy nincs vezér, aki megvédi, se osztogató gazdag földesúr vagy külföldi nagybácsi (az adományok elfogynak). Nehéz és hosszú folyamat ez, de nincs más kiút. Amíg ez nem történik meg, hiába választ ez a nép bárkit az ál-demokráciánkban 4 évre újra „uralkodójának“, nem lesz igazi változás. Mert nem uralkodót kell választani, hanem számon kérhető szolgát, egy szürke adminisztrátort, aki megteremti azt a környezetet, melyben önállóan és felelősen boldogulhat, gazdagodhat mindenki, aki saját kezébe veszi ügyeit, aki kiáll a jogaiért, aki nem tűri tovább, hogy nyomorba taszítják, hogy adópénzből az agyát mossák, aki büszke polgárává válik az országnak, akinek van szava és ki is nyilvánítja.

 Legyen Szava, mert az Ön szava számít!

A bejegyzés trackback címe:

https://legyenszava.blog.hu/api/trackback/id/tr4512493569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.09. 18:23:20

Nem akarunk a liberális nyugathoz tartozni, de kezet nyújtunk a nyugtanak, vesse le a liberális kényszerzubbonyt és legyen régi önmaga.

Legyen SZAVA 2017.05.09. 21:13:06

@MaxVal BircaMan HJCD: Hát nem. Kezet nyújtunk, hogy adja ide a pénzt, erről szól ez a cikk.

1ghost 2017.05.10. 08:33:09

Nagyon jó cikk, minden szava igaz. A fidesz tényleg megnyerte a gerinctelenségi versenyt. Egy ilyen párt nem maradhat sokáig a magyarok nyakán, mert az azt jelentené, hogy hitvány, műveletlen nemzet vagyunk, ám ez nem igaz.

Az idő itt liheg a nyakunkon, és elsöpri ezt a fideszes mocskot, ami az elmúlt hét évben úgy belepte a hazát, hogy a fuldoklástól már levegőért kiáltunk.

A politikának pedig elsőrangú feladata, hogy a bűnösök, a rendszer kiszolgálót, korrupt haszonélvezői, és a kollaboránsok a felelősségre vonás alól ne menekülhessenek. A fidesz elszámoltatása a jövő politikusainak magyarokkal szembeni becsületbéli ügye kell hogy legyen.

Legyen SZAVA 2017.05.10. 10:16:25

@MaxVal BircaMan HJCD: "Mi adunk nekik pénzt, nem fordítva."

Ez egy alternatív tény, egy moszkovita dezinformáció. Tízezer (10.000) milliárd Forint támogatást kaptunk az EU-tól.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 10:42:07

@Legyen SZAVA:

A magyar gazdaság nyugatra termel, oda megy a profit. Aztán ennek a profitnak a 20 %-át visszakpajuk trombitaszó mellett mint "támogatást".

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.10. 10:43:00

@Legyen SZAVA:

Ha 10 billiót lkaptunk, az azt jelenti mi 50 billiót adtunk nekk...

Legyen SZAVA 2017.05.10. 10:55:42

@MaxVal BircaMan HJCD: Ez a poszt nem erről szól, de ne keverjük a támogatást termelésből származó profittal.

Jakab.gipsz 2017.05.10. 21:10:51

@Legyen SZAVA:

Egy ateista Európának nincs értékrendje, mert ezt a fogalmat "értékrend" megalkotni lehetetlen, ha nincs kiinduló pont. Ha pedig nincs kiindulópont, csak tautológiai állításokat vagyunk képesek meg alkotni, (önmagunk létezését önmagunk létezésével magyarázni).
Első hallásra ugyan képtelenségnek tűnik, ezért is ismételgetitek folyton ellenséget keresve, azt a szót "értékrend", csakhogy ez üres halmaz, azért mert különböző kategóriákat kívántok bele gyömöszölni.

Csakhogy van egy kis probléma, az egy és oszthatatlan emberiséget, amely kellő módon globalizálva van, nem szükséges ismét globalizálni, viszont aki közülünk nem tud valamit, azt meg kellene valamilyen tárgyi ismeretre tanítani, ez persze egy liberális számára értelmezhetetlen, mert önmagát némaságra ítélte, (vagyis nem létezik). .

A társadalom-filozófia, mint tudomány nem újságírás és főleg nem tömegtájékoztatás, hanem tudomány, és mint ilyen diszciplínák (összefüggések) rendszere.
Tehát olyan rendszerről (kellene beszélnünk) amiről nem lehetséges vitát nyitni, főleg nem konszenzusos döntést, hozni. Ilyen rendszert pedig a neoliberalizmus nem képes felmutatni.
U.i. Mi magyarok, amikor társultunk az unióhoz, nem a bolondok hajójára, váltottunk jegyet és nem vagyunk kísérleti nyulak, egy semmivel sem bizonyított neoliberális társadalom filozófiához.

laci_52 2017.05.10. 23:43:02

@Legyen SZAVA: "ne keverjük a támogatást termelésből származó profittal"

De keverjük! Mindkettő pénz! Melyik a több? A termelésből származó profit, amely nem jöhetne létre, ha nem lennénk az EU-ban. Tehát akkor merre megy a nettó haszon? Kifelé! Tehát az EU összességében többet vesz el tőlünk, mint amennyit ad. Más kérdés, hogy a tűz közelében levők komoly sápot húznak az EU-támogatásokból a többiek rovására. Utóbbival nem értek egyet, de úgy látszik, ezt nem lehet megakadályozni...

Pipas 2017.05.11. 00:20:22

@Jakab.gipsz: "Egy ateista Európának nincs értékrendje, mert ezt a fogalmat "értékrend" megalkotni lehetetlen, ha nincs kiinduló pont. "

A mai európai erkölcs, a mai európai értékrend nem a kereszténységtől, nem a vallástól ered. Az értékrendünk ateista logikán alapul, ez egyértelmű.

Gondolj bele, mikor történt utoljára, hogy halálbüntetést róttak volna ki valakire azért, mert vasárnap dolgozott, melyik törvény mondja ki, hogy más feleségének megkívánása büntetendő, hol szabtak ki utoljára halálbüntetést azért, mert valaki faragott szobrot imádott?

Ugyanakkor például az állatkínzás büntetése, a környezetszennyezés büntetése, a szabad véleménnyilvánítás, a szabad vallásgyakorlás nyilván nem a bibliából jött, ugye? Lehetetlen volt ezeket az "értékrendeket" megalkotni? Ugye nem? A sajtószabadság? A sokat emlegetett demokratikus elvek? Azok is lehetetlenségek, mert nem isteni eredetűek? A nők egyenjogúsága? A kisebbségvédelem? Az általános és titkos választások? Nyilvánvalóan nem isteni eredetűek, akkor ezek "ateista" elvek? Azok, hisz nem istentől eredeztethetők, ugye?

Pipas 2017.05.11. 00:31:43

@Jakab.gipsz: "A társadalom-filozófia, mint tudomány nem újságírás és főleg nem tömegtájékoztatás, hanem tudomány, és mint ilyen diszciplínák (összefüggések) rendszere."

Mint az közismert a filozófiát és általában a társadalomtudományokat csak egy szerencsétlen magyar szóhasználat miatt nevezzük tudománynak. A filozófia nem tudomány, nem alkalmazza a tudományos módszertant, nem a tudomány alapelvei szerint épül fel. A filozófia egyetlen ága sem tudomány, sajnos azonban a magyar nyelv sokszor nem tesz különbséget a tudomány és "bonyolult dolog, amit sokáig kell tanulni" között.

"Philosophy is considered liberal arts, or Humanities. Psychology and political science and sociology are social sciences. Math and physics are hard sciences."

Itt van egy nagyon leegyszerűsített leírás arról, hogy mi a tudomány:
www.infoplease.com/science-health/physical-science/branches-science

Veder1 2017.05.11. 01:11:14

Ez baromság. Már megint a szokásos mantra, ami nem veszi figyelembe a valóságot. A nyugat nem altruizmusból vett fel minket a klubba, hanem mert egyrészt geopolitikai okokból sokkal jobb, ha nem egy másik nagyhatalom érdekszférájába tartozunk, másrészt piacot, és munkaerőt szereznek. Persze propaganda szintjén ment a humanitárius mantra, de az csak harmadrendű dolog.

Ugyanígy, mi sem elsősorban az egységes Európa utáni vágyból léptünk be, hanem azért mert azt vártuk, hogy ezzel végre beérhetjük a nyugati életszínvonalat. A legmélyebb feszültség ott húzódik, hogy a nyugat akkor sem és azóta sem gondolta úgy, hogy nekik ezt akár brutális áldozatok árán is létre kellene hozniuk(mint a német egyesítéskor az NDK-s rész feltornászása nyugati szintre, amibe majdnem beleroppant az egykori NSZK). Az Uniós támogatások meg egyszerűen nem alkalmasak erre a célra, mivel csak hülyeségekre lehet költeni (építési beruházások, mezőgazdasági szubvenciók, nehogy kinőjön egy konkurencia a termelő szférában), és az is nagyrészt visszaáramlik a magországokba a multik révén. Szóval nem Macron fogja elhozni a kétsebességes Európát, mivel az a keleti bővítések óta létezik...

alfacharlybravo 2017.05.11. 06:32:33

@Vödör: Igen, de lásd a gyarmati országok felszabadulását. Gyarmatnak lenni még mindig jobb mint a nagy szabadságban éhen halni.

midnight coder 2017.05.11. 07:11:18

A probléma alapvetően az, hogy ez az Európa nagyon nem az az Európa ami a gengszterváltás előtt volt. És az a sok ember, aki sóvárogva néz nyugat-európára irigyelve az ottani életszínvonalat, és azt gondolja hogy az ottani politikához csatlakozva, az ottani értékrendet elfogadva majd itt is olyan lesz, csak azt felejti el, hogy Nyugat-Európa nem az elmúlt 30 évben lett ilyen. Amikor pedig ilyen lett, akkor pont a mai európai értékrenddel ellentétes politikát folytatott: lásd gyarmatosítás, kontinensek "felfedezése", majd erre alapozva az ipari forradalom, aztán a II világháború majd az az utáni építkezés azokra a technológiai alapokra amiket még a jó Hitler bácsi és népe fektetett le.

Ehhez persze kellett nekik egy jó adag mázli is: az, hogy a jó törökök, tatárok ne érjék el Európa közepét, hogy a Szovjetunió megálljon ott ahol van, és a Béketábor ne terjedjen ki Nyugat-Európára is.
Ha kiterjed, akkor ma pont akkora szarban lennének ők is mint mi, sőt.

Mindezzel szemben áll a mai Európa aki könnyelműen vitte ki az iparát a Távol-Keletre, szervezi a szolgáltatásait Indiába, aki egymaga akarja megoldani a világ összes problémáját, befogadni a nyúlként szaporodó egykori gyarmatokról özönlő írástudatlan kecskepásztorok tömegét, vele a jó terroristákat, és aki pincsikutyaként ugrik, ha az USA vagy Izrael megrántja a pórázát.

Európa az elmúlt évtizedekben folyamatosan veszítette a teret gazdasági, politikai téren, katonai súlya meg már régen sem nagyon volt. És ennek nagyon-nagyon csúnya vége lesz.

És ezért nem nagyon sajnálnám én a nyugat-európaiak helyében az erre költött pénzt. Az itt felújított utcákon, tereken egyszer még a mai nyugati polgárok menekült gyerekei, unokái fognak velünk lakni.

John Nethem 2017.05.11. 08:27:04

"....Csatlakoztunk egy a szabadságon alapuló értékrendhez, melyhez mint a keleti blokk államai egyikeként nem vagyunk hozzászokva. Egy értékrendhez, amit nem a vezérszellem hajt, hanem a polgári önálló felelősség. ..."

A blogíró még mindig olyan idealisztikusan írja le a "szabadságon alapuló nyugati értékrendet" , mint aminél tisztább és elérhetetlenebb nem létezhet a számunkra. Miközben a napi valóság döbbent rá bennünket arra, hogy ez az értékrend sem tökéletes, sőt alapvető hibákkal rendelkezik, magában hordozza mindazokat az emberi tévelygéseket, amiket az átkosban éppen le akartunk vetni magunkról.
Jól mondta az előttem felszólaló, hogy ezt a mai "nyugati értékrendet" az ezt megelőző világvezető hatalmi státusz és gazdasági muníció tette lehetővé, mindazok a dolgok, amikért nem ennek a most uralmon lévő, az 1968-as szellemiségű bagázsnak kellett megdolgoznia.
Az áhított Nyugat már nem létezik. Illúzió. Olyan vonat, ami régen elment. Ez a nyugat már nem az a Nyugat, csak sokan még mindig önáltatásból elhitetik.
Dehogynem vezérszellem hajtja !! Ugyanolyan emberi gyarlóságokkal terhelt, de körmönfontabb (főként gazdasági) érdekszövetségek, mint amiket feltételezni sem mertünk vágyaink netovábbjáról.

Érdemes elolvasni Oswald Spengler "A Nyugat alkonya" című művét.... Nem mai alkotás......

Legyen SZAVA 2017.05.11. 09:19:32

Könnyű a nyugatot kritizálni, meg is teszik számtalanszor és az itt szólók is ezt teszik. De ez a poszt nem erről szól, hanem éppen a MI attitűdünkről, hogyan tudunk mi ehhez a klubhoz tartozni, ha már a pénzt benyeljük. Ha meg annyira nem tetszik, akkor ki lehet lépni, HUNXIT, de a magyar közvélemény többsége egyelőre nem ezt akarja. Tehát, azért kéne magunkba szállnunk és elsajátítani a klub értékrendjét, ahova bekéredzkedtünk. Vagy, ha ilyen büszkék vagyunk, utasítsuk vissza a támogatást

Veder1 2017.05.11. 11:02:39

@Legyen SZAVA: nem olvasol, csak irsz. Az eu rohadt nagy bajban van mert, pont o tert el a sajat korabbi sikeres ertekrendjetol a 68'as generacio hathatos segitsegevel. Nem kilepni kellene, hanem megreformalni.

bigdata 2017.05.11. 14:44:09

@laci_52: "Tehát az EU összességében többet vesz el tőlünk, mint amennyit ad."
Az mnb statisztikái ezt nem támasztják alá. 1. Európával szemben masszív kereskedelmi többletünk van. 2. Az fdi többnyire pozitív, tehát több tőke jön be, mint amennyi megy ki. 3. Az uniótól jelentősen többet kapunk, mint amennyit befizetünk. Összességében tehát sokkal több pénz jön be, mint amennyi megy ki. Ráadásul ami tőkejövedelem kimegy, azt nem az EU veszi el, tehát az ideológiai körítés sem állja meg a helyét. Az alternatíván persze senki nem töri a fejét, mi lenne, ha mondjuk nem engednénk be a rusnya, leprás külföldi tőkét, amiből a jövedelem néha külföldre távozik.

bigdata 2017.05.11. 14:50:27

@John Nethem: ha Spengler 200 évvel korábban írja meg a művét, akkor is minden évtizedben tömegek hivatkoznának rá, mutogatván a hanyatlás kézzel fogható jeleit. Amely jelekből leginkább az olvasható ki, ugyanabba a folyóba nem lehet 2x belelépni, pedig aki épp átesik vagy már átesett egy életközepi válságon, az szívesen megtenné. De sajnos az a vonat már elment. Spengler ennél kicsivel nagyobb időhorizontban gondolkodott.

bigdata 2017.05.11. 15:09:07

@Jakab.gipsz: az ateizmus sajnálatosan többjelentésű szó. A hit hiánya és az istentagadás egyaránt ateizmus. Az ateizmus valójában a valláshoz képest határozza meg önmagát. Egy szekuláris társadalomban viszont az állam akkor jár el helyesen, ha semleges állásponton van, amit az agnoszticizmus fejez ki. Vagyis nem foglal állást abban a kérdésben, hogy van-e isten továbbá melyik és mennyi. Van-e túlvilág, reinkarnáció, stb. Ez persze kicsit olyan, mint amikor Bástya elvtársat le se sz.rják, ami emberileg érthetően frusztráló helyzet, viszont az EU (miért pont az EU, hisz a világ 50 legfejlettebb országából 50 pont ugyanilyen, ráadásul sok EU taghoz képest mi mégilyenebbek vagyunk) elleni kirohanásra nem a legjobb alap.

bigdata 2017.05.11. 15:19:51

@midnight coder: persze, hisz Európa legyorsabban öregedő társadalmaként, zeró hadsereggel, de Mészáros Lőrinc nemzetközi szinten is versenyképes gazdasági birodalmával mi simán ellenállunk a történelem viharainak. Piha, gyönge Nyugat-Európa.
süti beállítások módosítása